- Mivel foglalkoztál azóta?
- Zenéltem.
- A háborúban is?
- Akkor is, amikor senki sem táncolt már. Amikor a bombák hullottak. Addig játszottam, míg a hajó idekerült.
- Ez még hajó? Inkább egy dinamithegy, robbanásra készen. Kicsit veszélyes, nem gondolod?
- És te Max? Hol a trombitád?
- Abba hagytam már jó ideje. De tudod most, valahogy újra kezdeném. Tele vagyok új ötlettel. Csináljunk duót. Te és én. Vagy egy zenekart. A Danny Boodman T.D. Lemon 1900 Big Band-et. Na? Az állóvíznek vége. Kaszálhatnánk.  .. Gyere 1900. Gyere velem. Szálljunk ki. Lesz egy tűzijáték, megnézzük, aztán újrakezdjük. Néha sajnos újra kell kezdeni, vissza kell menni a kezdőpontra. Nem kongatnak még neked. Amíg van egy jó sztorid, és valaki, akinek elmondhatod. Emlékszel? Na? Te mondtad. Há-hát, most már egy halom sztorit tudsz. Csüngeni fognak a szavaidon, és megőrülnek a zenédért. Higgy nekem.
- Az a város. Egyszerűen nem volt vége. Hol van .. a vége? Megmutatod nekem a végét? A kikötőhídon még minden stimmelt. Én is jól voltam, a kabátomban. Elegáns voltam. És éppen leszálltam. Ahogy kell. Nem az volt a baj. Nem a látvány riasztott vissza Max; hanem amit nem láttam. Megérted? Amit nem láttam. Annak a nagy, elnyúlt városnak mindene volt, csak vége nem. Nem volt vége. Hiába néztem, nem láttam, hol a város vége. A Világ vége.
Ott a zongora. Hm? Elkezdődik, véget ér. 88 billentyűje van mindenhol és mindenkinek. Nem lehet végtelen; Te vagy végtelen. És a zene, amit a zongorán játszol. Végtelen. Nekem így jó. Így tudok élni. Ha kiviszel a partra, akkor egy olyan zongorához ültetsz, aminek millió és millió billentyűje van. Ez az igazság Max. Végtelen. Nincsenek határai. Végtelen számú billentyűn pedig soha nem leszek képes zongorázni. E-ez nem az én hangszerem. Isten zongorája. Egek! Hát láttad az utcákat? Csak az utcákból több ezer van. Hogy lehet odalenn élni? Hogy választasz egyet? Egy nőt. Egy házat. Egy, egy darab földet, ami a tiéd, a tájat ami szeretsz. Egy halálnemet. Rád nehezedik a Világ és még azt se tudod, hol lehet a vége?! Hát soha nem féltél, hogy összeroppant ez a határtalanság?! Szörnyű így élni.
Ezen a hajón születtem. Túl megy rajtam a Világ. De egy úton csak 2000-en. Láttam, ahogy itt éltek. Itt éltek az emberek a hajóorr és a tok között. Boldogan játszottam egy zongorán, ami nem volt végtelen. Ez volt az én Életem. A föld, a szárazföld túl nagy hajó. A föld egy túl szép asszony. Túl hosszú utazás. Túl erős parfüm. Egy darab, amit nem tudok eljátszani. Nem szállok le a hajóról. Legalább végem lesz valahogy. Úgy sem hiányzom senkinek. Kivéve téged, Max. Te tudod egyedül, hogy itt vagyok. Mások el se hiszik. Ideje megszoknod. Bocsáss meg barátom, de én nem szállok le.